Hangszigetelő üveg, ablakok hangszigetelése

Hangszigetelő üveg

Hangszigetelő üveg, ha fokozni szeretné a nyílászáró hangszigetelését

A régen csendes kis utca volt ahol él, de mára nyüzsgő, a forgalomtól lármás?

Amikor beköltözött még nem volt ilyen, mára azonban lassan elviselhetetlen a forgalom zaja?

Az ablakok hangszigetelése megoldja ezt a gondot, ha a hőszigetelőüvegcsere keretén belül lecseréli a régi üveget hangszigeteltre!

A következő sorrendben javaslom ellenőrizni a lehetőségeket:

Olvassa el mit érdemes tenni ennek érdekében!

Multifunkciós üveg

A hangszigetelő üveg nem éppen olcsó!

Üveg csere, környezetünk megóvása

1. Az ablakok záródását és a tömítőgumik állapotát ellenőriztetni szakemberrel:

A megfelelő záródás feltétele a rendesen karbantartott és beállított ablakszárny, melyben megfelelő vasalat (több ponton záródó zár) van, és az kielégítő tömítettségre van beállítva.

A tömítések állapota akkor megfelelő, ha hiánytalanul körbe futnak az ablakon és kellően rugalmasak!

A tömítésnek „rendszer tömítésnek” kell lennie, vagyis az ablakszerkezetnek megfelelő kialakításúnak.

Ezért, egy bizonyos ablakszerkezethez mindenképpen egy bizonyos gumi, azaz  – saját rendszergumija illik.

Szükség esetén, vagy a hőszigetelőüvegcsere alkalmával a beállítást vagy tömítéscserét is el kell végeztetni.

2. Az üveget kicserélheti egy jobb hangszigetelő értékkel bíró hőszigetelő üvegre.

A napjainkban általában 4-16-4 összetételű, hőszigetelő üveggel gyártott ablak üvegének a léghang gátlása RW = 33-36 dB (decibel).

Figyelem!

Az egyre gyakrabban alkalmazott 3 rétegű üvegek
 (4-16-4-16-4 összetétel)
hanggátlása szintén

Rw = 33-36 dB

Tehát nem jobb!

Ez a viszonyítási mértékegység egy „számított, laboratóriumi” érték, ezért ezt tekintsük tájékozódási értéknek.

A szubjektíven érzékelhető zajcsökkenés eléréséhez, a helység belső terében legalább 5-10 dB-lel kell növelni a léghang gátlási értéket.

Ennél kisebb növekedést biztosító új üveget betenni – stílusosan: „ablakon kidobott pénz”.

Tehát az új üveg léghang gátlási értéke minimum Rw = 39-44 dB kell, hogy legyen.

Ennek elérése a hőszigetelő üveggel lehetséges, de „külön tudomány”, és nem olcsó.

A gyors technológiai fejlődés miatt mindig a piaci lehetőségeket kell vizsgálni a megfelelő üveg kiválasztásához

A vásárlónak nyilván csak a léghang-gátlás növekedésének mértékére vonatkozó elvárását kell megfogalmaznia.

A megfelelő kivitelű hangszigetelő üveg kiválasztása a gyártó, vagy a cserét végző vállalkozó feladata.

Ettől függ a hőszigetelő üveg hangszigetelése:

  • Üvegsúly, ami adódik az adott síküveg vastagságából;
  • Üvegszerkezet vastagsága (24-36 mm);
  • Üveg rétegrend (egyes üvegek különböző vastagsága a rétegrenden belül);
  • Üvegek közötti távolság (légtér);
  • Légtér anyaga (gáz, vagy levegő);
  • Hangszigetelő fólia alkalmazása.

Meglévő ablakok esetén azonban új hangszigetelő üveg beépítése csak az ablakszerkezet adta korlátok között lehetséges.

Egyáltalán beépíthető- e az én nyílászárómba?
Ehhez a következőket kell megvizsgálni:

  • Milyen vastag üvegszerkezetet tud fogadni a keret;
  • A szárny vasalása (zsanérja) elbírja-e a megnövekedett szárnysúlyt.

E vizsgálat szintén a cserét végző vállalkozó feladata.

Feljebb említettük, hogy a hangszigetelő üveg nem olcsó.

3. Amennyiben a fentiek nem hoznak megfelelő eredményt,
akkor ellenőrizni kell az ablak beépítésének helyességét.

Nem megfelelő beépítés esetén a beszerelési csomóponton (fal és ablakok között) is bejöhet a zaj.

Ekkor ennek a hibajelenségnek a kijavítása szükséges.

Mivel ez a hiba elég ritka, és feltárásához bontás szükséges, így nyilván ez a vizsgálat, utoljára hagyható.

Kérjen előzetes nagyságrendi ajánlatot!

Néhány adat és a méretek megadása után nagyságrendi árajánlatot küldünk Önnek.

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekkel kapcsolatban.

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

Kérjük vegye figyelembe, hogy elméleti, műszaki segítséget és szaktanácsot az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt.
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Csak számokat írjon be
Település *
Kérjük, írja be, hol található a kérdéses nyílászáró!
A könnyebb bejelentkezéshez
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, fogadja el az Adatkezelési Tájékoztatót!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetbe!
Sending

Hőszigetelt üveg csere

Hőszigetelt üveg csere

Hőszigetelt üveg csere – 
Kitörött, eltörött a hőszigetelő üveg a nyílászáróban?

Bízza hozzáértő szakemberre a cserét!

Nem szakszerű hőszigetelt üvegcsere esetén károsodhat a nyílászáró vasalata, romolhat az ablak, erkélyajtó légzárása, hőszigetelése.

Hőszigetelt üveg csere thermo üveges nyílászárókon

Ablakszervizünk már 12 éve folyamatosan működve áll a lakosság és a közületek rendelkezésére!

A hőszigetelő üvegezés fa-, műanyag- és alumínium nyílászáróknál tevékenységünk része.

Hőszigetelt üveg csere kiszállási díj mentes felméréssel Budapesten.

Budapest egész területén kiszállási díj mentes felmérés előzi meg tevékenységünket, melynek során írásos árajánlatot adunk, és a javításokra – az előírt 6 hónap helyett – 1 év jótállást vállalunk.

Budapesten és környékén sok ezer családi ház és társasházban lévő lakás nyílászárójának javítását végeztük, valamint számos intézmény felújításában is részt vettünk.

Ezek mellett bevásárlóközpontok, üzemcsarnokok, és más ipari létesítmények nyílászáróinak javításában működtünk közre.

A sok elégedett ügyfelünknek köszönhetően olyan mértékű fejlődést értünk el, hogy mára az egyik legnagyobb nyílászáró szerviz cég vagyunk.

Olvasson bővebben referenciáinkról itt! >

A nyílászárós szakmával (gyártó, kereskedő, vasalat- és profilkereskedő) kialakított üzleti kapcsolat biztosítja, hogy ügyfeleink igényeit a lehető legnagyobb megelégedésre elégíthessük ki.

Ha üveges szakemberre van szüksége a Thermo ablakához, akkor bátran forduljon hozzánk!

Ne feledje, hogy az üvegezés és ablakbeállítás szakembert kíván.

Az ablakszigetelés legfontosabb eleme a jó hőszigetelő értékkel bíró lágy-fémbevonatos és gáztöltésű üveg.

Folyamatos szakmai képzésekkel igyekszünk megfelelni a kor kihívásainak, megismerni és alkalmazni az egyre újabb és újabb technológiákat.

Kollégáink magas szintű szakmai képzettségének és lelkiismeretes munkájának köszönhetően visszatérő ügyfeleink és az általuk történt továbbajánlások biztosítják számunkra egész évben a kapacitásaink lekötöttségét.

A hőszigetelt üveg csere a tevékenységi körünk egyik meghatározó szegmense.

Olvasson róla bővebben üvegcsere oldalainkon! >

 A hőszigetelt üveg (mint a nyílászáró legszámottevőbb felülete) minősége nagymértékben meghatározza a fűtési költség nagyságát.

Az egyre jobb hőszigetelő értékű üvegek beépítésével jelentősen hozzájárulhatunk mind az energiatakarékossághoz, mind a környezet védelméhez.

Az üveg hőszigetelő értékéről bővebben itt olvashat:

Üveg hőszigetelő értéke

Mi az az U vagy K tényező?

Mi a különbség az Ug és az Uw között?

U-val jelöljük (régen K) a hőátbocsátási tényezőt.

Mértékegysége: W/m²K

Értéke minél kisebb, annál jobb a „hőszigetelés”.

Azt mutatja, hogy 1 m² üvegfelületen 1 kelvin fok hőmérséklet-különbözet hatására hány watt energia távozik el.

Tehát az U = 1,0 W/m²K kitűnő szigetelést biztosít szemben egy 2,8 W/m²K felületű üveggel.

Ezen kívül arra kell még figyelni, hogy megkülönböztetünk Ug és Uw jelzést.

  • Ug csak az üveg hőátbocsátási tényezőjének a jellemzője
  • Uw pedig az egész nyílászárónak (tehát az üveg és a keret (profil) is beleértendő)

Kérjen előzetes nagyságrendi ajánlatot!

Néhány adat és a méretek megadása után nagyságrendi árajánlatot küldünk Önnek.

Ha kérdése van, vegy fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

Kérjük vegye figyelembe, hogy elméleti, műszaki segítséget és szaktanácsot az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt.
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Csak számokat írjon be
Település *
Kérjük, írja be, hol található a kérdéses nyílászáró!
A könnyebb bejelentkezéshez
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, fogadja el az Adatkezelési Tájékoztatót!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetbe!
Sending

Ügyfélszolgálatunk, ha azonnali választ vár!

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226   06 1 788 2301

További hasznos tudnivalók

Párás üveg, az üvegek párásodása

Párás üveg

A párásodásának több oka is lehet

A párás üveg legjellemzőbb okai, illetve esetei:

Párásodás az üveg belső felületén

Sok esetben pontosan a jó szigetelés okozza a párásodást.

Rossz megoldás, ha a szigetelést rontjuk le, például a szigetelő gumi kihúzásával.

A hőszigetelt ablakoknál sokkal kisebb a légcsere, így a házban megnövekedhet a levegő relatív páratartalma.

Ezt gyakoribb szellőztetéssel, vagy szellőztető, légbevezető beépítésével lehet orvosolni

(erről olvashat a légbevezető beépítése > menüpont alatt).

A háznak általában az ablaküveg a leghidegebb felülete, így a pára is ott csapódik le.

A párás üveg párásodásának jelensége általában akkor kezdődik, ha az üveg belső hőmérséklete 10 °C alá süllyed.

Ez nagyban függ a a külső és belső hőmérséklet különbségétől,
illetve az üveg felépítésétől és hőátbocsátási tényezőjétől (U, vagy K érték) is.

Megoldás lehet a régi, párás üveg cseréje egy jobb hőszigetelésű üvegre.

(erről olvashat Energetikai üvegcsere > oldalainkon).

Párásodás a két üvegréteg között

Ha a párásodás a két üveg rétege között jelentkezik, akkor a párás üveg gyártási hibájáról van szó, és ki kell azt cserélni.

Ha a két üvegréteg között el nem távolítható szennyeződést, piszkot észlel, akkor az üvegcsere a jó megoldás.

Javítása annyira költséges és munkaigényes lenne, hogy gazdaságosabb megoldás az üvegcsere.

Ez nem a „klasszikus” üveges feladata.

Ugyanis megfelelő méret és szakszerű beépítés hiányában előfordulhat, hogy nemcsak a várt eredmény marad el.

Ráadásul az eddig megfelelően működő nyílászáró egyéb bosszúságokat is okoz
(nem megfelelő zárás, „huzatképződés” keletkezik).

Kérjen előzetes nagyságrendi ajánlatot!

Néhány adat és a méretek megadása után nagyságrendi árajánlatot küldünk Önnek.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, tegye fel kérdését!

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

Kérjük vegye figyelembe, hogy elméleti, műszaki segítséget és szaktanácsot az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt.
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Csak számokat írjon be
Település *
Kérjük, írja be, hol található a kérdéses nyílászáró!
A könnyebb bejelentkezéshez
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, fogadja el az Adatkezelési Tájékoztatót!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetbe!
Sending

Ügyfélszolgálatunk, ha azonnali választ vár!

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226   06 1 788 2301

További hasznos tudnivalók

Energetikai üvegcsere

energetikai üvegcsere

Energetikai üvegcsere – korszerűbb üveg, nagyobb hő-, és hangszigetelés

A nyílászárók jó hőszigeteléséről gondoskodni kell, hiszen ez az a felület, ahol a legnagyobb az épület hővesztesége (a nyílászáró felületének nagyobb része az üveg).

A nyílászárók hőszigetelése a tok- és a szárnyprofil alapanyagának minőségétől, az üvegezés típusától, és a tömítettség fokától is függ.

Az ablakok és ajtók hőveszteségének mértékét a „U” érték (régebben „K” érték) mutatja meg 

(bővebben itt olvashat róla: üveg hőszigetelő értéke >).

Minél kisebb ez az érték, annál jobb a hőszigetelés.

Az energetikai üvegcsere óriási megtakarításokat eredményez!

A fűtési költség-megtakarítás a nyílászáró és a benne lévő üveg együttes hőszigetelési értékének javításával érhető el.

Jobb hőszigetelésű nyílászárókkal Ön akár a fűtési energia 20%-át is megspórolhatja.

Tudjon meg többet a lehetőségekről, sokkal jobban megéri böngészni az oldalainkon.

Javasoljuk Önnek, hogy először a nyílászárók tömítettségét vizsgáltassa meg!

Jelentős fűtési energiát takaríthat meg

Ez az alapja az energetikai üvegcsere megelőző feladatainak.

A legtöbb esetben a nem megfelelő zárás is az oka a hőveszteségnek.

(Erről bővebben olvashat ablakjavítás > oldalainkon.)

A következő lépés a fűtésszámla csökkentésének érdekében a hőszigetelő üveg korszerűbbre, kisebb hőveszteségűre cseréje lehet.
A régebben hagyományosan beépített 2,8 W/m²K értékű üvegek ideje ma már lejárt, helyettük a korszerű, 1,1-1,3 W/m²K értékű üvegek ajánlottak.

Döntse el Ön, hogy mire költi pénzét!

Kérjen előzetes nagyságrendi ajánlatot!

Néhány adat és a méretek megadása után nagyságrendi árajánlatot küldünk Önnek.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, tegye fel kérdését!

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

Kérjük vegye figyelembe, hogy elméleti, műszaki segítséget és szaktanácsot az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt.
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Csak számokat írjon be
Település *
Kérjük, írja be, hol található a kérdéses nyílászáró!
A könnyebb bejelentkezéshez
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, fogadja el az Adatkezelési Tájékoztatót!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetbe!
Sending

Ügyfélszolgálatunk, ha azonnali választ vár!

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226   06 1 788 2301

További hasznos tudnivalók

Betörés utáni üvegcsere

betörés utáni üvegcsere

Betörés utáni üvegcsere megoldása

Betörés utáni üvegcsere alkalmával érdemes átgondolni a biztonsági, ragasztott üveg beépítésének lehetőségét.

Sérült ablakszárny javítása, betörésvédelem.

Amennyiben otthonunk, üzletünk, vagy irodánk olyan fekvésű, hogy az utca frontról könnyebben be tudnak hatolni, tehát nem felső szinteken helyezkedik el, akkor mindenképpen érdemes számításba venni ezt a lehetőséget.

Az értékeink mindenképpen többet érnek számunkra, mint az üvegcsere költségei és ezek a befektetések, mindenképpen megtérülő költségek, a biztonságérzetünkről nem is beszélve.

Sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy ahová már egyszer betörtek az illetéktelen behatolók és sikerrel is jártak, akkor oda újra meg fogják próbálni a bejutást.

A biztonsági üveg

  • ellenáll a behatolásnak, olyan korlátot biztosítva, amely megakadályozza emberek és tárgyak áthatolását az üvegen;
  • biztonságot nyújthat a vandalizmus, szándékos fizikai támadás, sőt, még a lőfegyverek ellen is.

Betörésvédelem a nyílászárók utólagos megerősítésével

Sérült ablakszárny javítása, betörésvédelem

A nyílászárók betöréssel szembeni ellenállóságát utólag is lehet növelni.

Az ellenállóság mértékét különböző biztonsági fokozatokba sorolják.
A fokozatokról bővebben itt olvashat >

A biztonsági fokozatok a teljes nyílászáróra értendők.

Az utólagos szereléseknél az ajtó-, ablak vasalat betöréssel szembeni ellenállásával egyidejűleg az üveg ellenállását is növelni kell.

Tehát mindenképpen szakembert érdemes megkérdezni, hogy az Ön nyílászáróját milyen biztonsági fokozattal lehet ellátni.

Kérjen előzetes nagyságrendi ajánlatot!

Néhány adat és a méretek megadása után nagyságrendi árajánlatot küldünk Önnek.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, tegye fel kérdését!

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

Kérjük vegye figyelembe, hogy elméleti, műszaki segítséget és szaktanácsot az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt.
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Csak számokat írjon be
Település *
Kérjük, írja be, hol található a kérdéses nyílászáró!
A könnyebb bejelentkezéshez
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, fogadja el az Adatkezelési Tájékoztatót!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetbe!
Sending

Ügyfélszolgálatunk, ha azonnali választ vár!

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226   06 1 788 2301

További hasznos tudnivalók

Bababiztos üveg a biztonság érdekében

bababiztos üveg

Bababiztos üveg a családtagok nagyobb biztonsága érdekében

A ragasztott biztonsági üveget ajánlom Önnek, mert az esetleges törését követően az üvegtábla nem hullik szét, a köztes, lamináló anyag ezt megakadályozza.

A bababiztos üveg egy olyan biztonsági ragasztott üveg, amely törésekor éles szilánkok nem keletkeznek, és a törött üvegtábla is a helyén marad megfelelő beépítés esetén.

Tehát, ha a baba bele is szaladna a bababiztos üveg felületbe, vagy valamilyen tárgyat beledobna, akkor az nem törik és esik szét darabokra.

(Konkrét példa: a kisfiú a műanyag dömpert véletlenül beletolta az erkélyajtó alsó üvegébe.

Szerencsére csak ijedséggel zárult a bababiztos üveg törése.)

Bővebben itt olvashat a biztonsági üvegről.>

Azt azonban nem árt tudni, hogy a bababiztos üveg súlya jóval nagyobb, mint a hagyományos, hőszigetelt üvegé.

Ezért a hőszigetelőüvegcsere előtt mérlegelni kell a nyílászáró vasalatának teherbíró képességét.

Tehát érdemes megvizsgáltatni, hogy a jelentősen nagyobb üveg terhelését a jelenlegi működtető vasalatunk elbírja-e?

Ezt mindenképpen szakember segítségével kell ellenőriztetni, hiszen csak így derülhet ki, hogy a jelenlegi szerkezetbe biztonságosan beépíthető ez az új bababiztos üveg.

Cégünk Budapest területén kiszállási díj mentes felmérés > után ad segítséget a megfelelő megoldás megtalálásához.

Kérje felmérésünket telefonon, a (+36) 1 788 2301 vagy (+36) 20 333 9226 számok egyikén.

Illetve írjon nekünk e-mailt uvegcsere@ablakszerviz.hu, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot.

A szükséges adatok birtokában a munkatársaim tájékoztatást nyújtanak a hőszigetelőüvegcsere várható költségei tekintetében és a kiszállási díj mentes felmérés időpontját illetően!

Kérjen előzetes nagyságrendi ajánlatot!

Néhány adat és a méretek megadása után nagyságrendi árajánlatot küldünk Önnek.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, küldje el kérdését!

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

Kérjük vegye figyelembe, hogy elméleti, műszaki segítséget és szaktanácsot az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt.
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Csak számokat írjon be
Település *
Kérjük, írja be, hol található a kérdéses nyílászáró!
A könnyebb bejelentkezéshez
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, fogadja el az Adatkezelési Tájékoztatót!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetbe!
Sending

Ügyfélszolgálatunk, ha azonnali választ vár!

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226   06 1 788 2301

További hasznos tudnivalók